Magamról

vagyok. Kötődöm a gyökereimhez. Szeretem Magyarországot és Debrecent az új hazámat, de szeretem Erdélyt - őseim földjét -, Nagyváradot - ahol megszülettem - és Hegyközcsatárt is - ahol felnőttem.

2007. október 21., vasárnap

Nagyvárad történelme


Nagyvárad város rövid összefoglaló története



Írta: Barabás Ernő - a városi nyilvános könyvtár őre
Tipográfia Franklin Nyomda, Nagyvárad, 1931 - Átdolgozta: Orendt Mihály - Debrecen


Előszó


Városunk történetének rövid dióhéjban való megírására s annak füzetalakban való megjelentetésére az a cél vezetett, hogy e város lakóit megismertessem azzal a részben dicső, s részben gyászos múlttal, melyet közel ezer éven át a római katolikus püspökség és káptalan a város polgáraival karöltve végigküzdött. A Váradi-vár igen fontos hadászati pont volt, s mint ilyen, megérdemli e város lakói részéről a melegebb érdeklődést, kiknek minden bizonnyal 90 százaléka, - ha tud is - nagyon keveset tud azokról a történeti feljegyzésekről, melyek a város eredetéről s annak napjainkig történt eseményeiről szólnak. Igyekeztem mindenre kiterjedni, s amikről már történettudósok köteteket írtak, a lehető legrövidebben összefoglalni. Olvasóimat, pedig kérem, hogy szerény munkámat olvassák oly szeretettel, mint amilyennel én megírtam.

Nagyvárad, 1931 április havában. A szerző.

A város története

Nagyvárad alapításának történetét sűrű homály fedi. Alapítása a dákok és rómaiak idejére, körülbelül Kr.e. 350-től Kr.u. 275-ig terjedő időre esik s "Ulpianum" nevet viselt. A kő és bronzkorszakbeli leletek bizonyítják, hogy e város határában helyet szerzett magának az ősember. A dákok és rómaiak korszakának letűnte után, a Körös völgye egyik útja volt a népvándorlásnak, mit a hun és az avar leletek bizonyítanak. Kr u. 275-ben a barbárok kezére került Ulpianum. A népek, melyek Ulpianumon keresztülhaladtak s ott hosszabb vagy rövidebb ideig tartózkodtak, a következők:


Vandalok és gótok........ K.u. 275-378 ig
Hunok ................................. « 378-457 «
Gepidák ............................... « 457-567 «
Longobárdok...................... « 567-690 «
Avarok ................................ « 690-796 «
Bulgárok ............................. « 796-896 «

A magyarok Árpád vezetése alatt Kr.u. 896-ban foglalták el a Körös-völgyét s így Ulpianumot is. Később a magyarok vezére Vajk megkeresztelkedett s a keresztségben István nevet vett fel. Ekkor szilveszter pápa egy koronát küldött neki és Apostoli királyi címet adományozott. Ezen koronával István 1001-ben megkoronáztatta magát s megkezdte az ország szervezését. Elhatározta, hogy tíz püspökséget fog alapítani, melyek közül egy Biharban nyert volna elhelyezést. A püspökség megalapítása azonban csak később, Sz. László király uralkodása alatt történt meg.

Városunk történetét Szent László király legendái vezetik be. A történettudósok közül némelyek Szent István király alapításának, mások Szent Lászlóénak mondják. Annyi bizonyos, hogy Szent László király idejében a város már állott s mert e fontos hadászati állomást ő erősítette meg, így szent László királyt, ha nem is a város alapítójának, de újjáteremtőjének kell elismernünk. A váradi prépostság alapításának kora, Szent László uralkodásának második felére, az 1083-1095 közé esik, amikor is egy prépostot és 24 kanonokot helyezett oda; később püspöki egyházzá emelte és sokféle birtok, jog és kiváltság gazdagította. A mai Nagyvárad megalapítása tehát szorosan összefügg a váradi káptalan és püspökség felállításával. A váradi vár, melyben egykor a püspök és a káptalani tagok laktak s a székesegyház is állott, nem csak falai által volt erős, hanem azáltal is védett volt, hogy a Félix melegforrásokból eredő Pece patak, bele volt vezetve a vársánc árkába, mely soha be nem fagyott. Szent László király holtteste a várban levő Boldogasszony templomában temettetett el , honnan a „mongol dúlás” idején a szent sír kincsét Ecsedre, a Bátoriak erős várába szállították, hogy azután - a Győrben levő ereklyetartón (hermán) kívül - mind megsemmisüljön. A pápa III. Béla király kérésére egy bíbornokot és több hittudóst küldött Váradra, kik itt a szent király életét, csodatetteit s a nép közérzületét bevizsgálván, Rómában jelentést tettek s Szent László király 1192-ben a szentek közé vétettet fel. Az első váradi püspök I. Sixtus volt, kit Kálmán király Esztergomból helyezett a váradi püspökség és káptalan élére 1103-ban. A bihari hegyoldalon, már Szent László előtt is volt egy vár, melyet "Valaridi"-nek hívtak s így alakult át az Ulpianum név Váradra. A régi időkben a város négy városrészből állott, melyeknek külön esküdt bírája s így külön községi életük volt.

Mikor a városrészeket egyesíttették, kapta Várad a "Nagy" előnevet. II. István király 1130 körül megtelepítette Nagyváradon a Franciaországban azon időben keletkezett premontrei rendet s a Szent Istvánról nevezett Előfokhegyen, melyet még akkor erdő borított, monostort építtetett. Premontreiek - mint olyan tanító rend - megvetették alapját a később nagy hírre emelkedett váradi főiskolának, mely működését egész az impérium változásáig folytatta, mígnem 1921-ben a minisztérium rendelettel bezáratta. Az első csapás Váradot 1241-ben érte, a tatárjárás idelyén. Benedek püspök Szent László ereklyéit magához véve, elmenekült, míg a káptalan s a város lakossága ott maradt. Rogériusz váradi kanonok a vár erődítéseit kijavíttatta s ellenállashoz készült. A tatárok rettenetes pusztítást vittek véghez. A város lakóit leölték, majd a várat vették ostrom alá s éjjel-nappal törték falait, míg a védők el nem hullottak. Rogériusz kanonok, e kor történetírója, a "Carmen Miserabile" című munkájában elbeszéli, hogy a tatárok a várost és a várat felperzselték, s teljesen elpusztították. A várat és a káptalant a tatárdúlás után Vince püspök állíttatta helyre, IV. Béla király pedig, új erővel kezdett az elpusztult ország felvirágoztatására. Várad benépesítésére olaszokat telepített le s a városrészek lakóik után neveztettek: Olaszinak, Velencének. IV. Béla után következő királyok V. István, IV. László és III. Endre megkoronáztatások után elzarándokoltak Váradra Szent László sírjához, sőt III. Endre 1294-ben még országgyűlést is tartott itt, amikor halálos ítéletet mondott a hatalmas Lóránt vajdára, a trónkövetelő Martell Károly híveire s a féktelenkedő Tamásfiakra.1338-ban András püspök templomot építtetett Velencén a Szent Klára-apácák részére. Az ekkor uralkodó Róbert Károly második nejét Beatrix-t a váradi székesegyház sírboltjában temették el s állítólag itt van eltemetve az utolsó Árpádházbeli király is.

1342-ben Nagy Lajos király is elzarándokolt a szent király sírjához s ez alkalommal az egyház részére adományt tett, majd a várost erősítette meg jogaiban. Mária királyné és Zsigmond király uralkodása alatt Várad jobb napokat élt, fejlődött s az ipar, kereskedelem, művészet és tudomány virágzott. 1390-ben a királyi pár jelenlétében szenteltetett fel Szent László király művészi lovas szobra, ércből öntve, megaranyozva, melyet Szudor János püspök két kolozsvári szobrásszal készíttetett. Mária királynénak váradi látogatása idejében kedvenc tartózkodási helye volt a velencei apáca -zárda, hol lelke mindig nyugalmat és enyhet talált. Meghalt 1395-ben s Váradon temették el. Bihar megye történelme a XIII-ik század végével említi először a románokat. IV. László király 1283-ban megerősíti a Rátoldnemzetség tagjainak osztozkodását: e birtokok között van három Bihar megyei falu is: Újlak, Kövesd és Oláhtelek. Ezek közül a két első a Sebes-Körös jobb partján ma is meg van s ezek mellett kellett állania Oláhteleknek is, mely valószínűleg később nevet cserélt. 1341-ben már több román községről hallunk Bihar megyében, sőt azok keletkezéséről is. Mikor 1341-ben a Czibak nemzetség tagjai Mezőtelegden felül, az egyik atyafit Miklóst, arra is fölhatalmazzák, hogy ha ő, vagy maradékai Ürgeteg és Keszteg közt, az Eskülőpataka két partjára, románokat akarnak telepíteni, azt szabadon tehessék. Még többet mond Demeter váradi püspöknek 1349-iki levele, amikor Péter vajdának megengedi, hogy Fel-Venteren egy román papot tarthasson - úgymond - ezzel leginkább előmozdíthatja annak a falunak benépesítését. 1393-ban már a román parasztok rohanták meg Váradot, melyet teljesen kifosztottak. Zsigmond király 1406-ban Ulászló lengyel királlyal itt kötött véd- és dacszövetséget s két heti vadászatot tartott az ország főrendjeinek társaságában. 1422-ben Zsigmond is tartott országgyűlést Váradon. Halálakor Szent László mellé temetkezett. 1444-ben a Várna mellett lefolyt török elleni csatában halt el Dominius János váradi püspök és 400 vitéze. Ezen ütközet előtt történt, hogy egy szélvihar darabokra tépte a magyar birodalom nagy zászlaját és Szent László zászlóját, melyet ereklye gyanánt tisztelt és féltett a magyar nép. E csatában részt vett a váradi és bihari románság is. Várad fénykorát a Hunyadiak korában Vitéz János püspöksége alatt érte el. Amikor Hunyadi Jánost 1446-ban a Rákosi országgyűlés az ország kormányzójává tette, Vitéz János váradi püspök előtt, - ki magas műveltséggel és nagy szónoki tehetséggel rendelkezett - megnyílt a diplomáciai pálya. Hunyadi János minden diplomáciai levelét ő szerkesztette a külföldi udvarokhoz. Ő végezte a békealkudozásokat Frigyes császárral V. László kiszabadítása iránt. E lángelméjű püspök udvarában nevelkedett Mátyás, Hunyadi János fia s V. László halála után, az 1463-ban Bécsből hozatott szent koronát e kiváló főpap tette Mátyás fejére.

1474-ben, míg Mátyás király hadaival Csehországban és Morvában járt, a szendrői basa átkelt a Dunán, majd a Maroson s febr. 7-én hajnalban megrohanta Váradot s a várost gyorsan el is foglalta, de a várat védelemre készen találta. Midőn látta, hogy a várat bevenni nem tudja, dühében a várost kifosztotta, lakóinak véneit legyilkoltatta s a férfiakat és nőket rabszíjra fűzette, végül a várost felgyújtatta. E pusztítás után a király, a püspök és a káptalan együttesen fogtak a romok felépítéséhez s az így elnéptelenedett város néhány évtized alatt a csapást kiheverte. Majd jött Dózsa György lázadása. Amíg Dózsa György Gyulánál állott, addig a románok a kereszt jelvénye alatt Lőrincz (Flórián) pap vezetése alatt Váradot szállották meg. A váradi várat Pöstyén Gergely kapitány védte. Váradnak szorongatott helyzetéről értesült Szapolyai János erdélyi vajda, ki azonnal elküldte Tomory Pál kapitányt seregével a város segítségére. Pöstyéni hada megerősödve a Tomory seregével, a Bihar felé vonuló Lőrinczet üldözőbe vette s a lázadókat szétverte. 1514-ben a nagyon fiatal Perényi Ferenc lépett a váradi püspöki székbe s neki jutott a szerep, hogy Szent László városát újjáépítse. A fiatal püspök 1526-ban a mohácsi csatában esett el. A Szapolyay János és I. Ferdinánd között vívott harcokban Várad volt a nemzeti király fővárosa. (Várad polgárai elérték azt, hogy két király versengett érettük. Mikor Nagyvárad és a Tiszán inneni részek Szapolyay Jánost királlyá kiáltották ki, 1538-ban, Váradon a két király között megköttetett a béke. I. Ferdinánd császár elismerte Szapolyay királyi jogait azon feltétellel, hogy halála után az egész terület visszaszáll a Habsburg koronára. Ezen időben Várad püspöke az alacsony sorsból a legfőbb papi méltóságra emelkedett lánglelkű főpap Martinuzzi, másképpen Fráter György volt, ki az akkoriban keletkező reformációt nem engedte lábra kapni s így az, az ő püspöksége alatt sem Váradon, sem a környéken nem boldogult. Szapolyay János halála után I. Ferdinánd nem érvényesíthette a váradi békében szerzett királyi jogait, mert Izabella özvegy királyné, fia János Zsigmond nevében behívta a törököket, Szoliman pedig megverte a császári hadat. Fráter Györgyöt 1551-ben Alvincen meggyilkolták s a váradi püspöki székben utóda Zabardi Mátyás lett. Az ő életében Váradon és az alvidéken mindenki I. Ferdinánd híve volt, de halálával egyszerre feltámadt a reformáció és Izabella királyné hívei: köztük Varkocs Tamás fegyverre kaptak s 1556-ban ostrom alá vették a várat, azt feladás folytán be is vették és a Lengyelországból visszatért Izabella 1558-ban Váradot tette fővárosává. A közigazgatást és bírói jog gyakorlását a vármegye vette át egészen, a püspökség és káptalan megszűnt, birtokai koronabirtokká lettek, amelyeket még a katolikus Báthoriak is megtartottak. Várad püspökeit ezen időben is a magyar királyok nevezték ki, de váradi székhelyüket 1692-ig nem láthatták. 1556-tól 1660-ig Várad az erdélyi fejedelmek uralkodása alatt állott. 1598-ban újabb nagy csapás érte Váradot. Omar basa 48.000 tábort ütött Püspökinél. A váradi várat ekkor csak 2000 főnyi sereg védelmezte Rödern Menyhért tábornok, Nyíri Pál és gróf Izoláni vezetése alatt. Az ostrom október 1-től november 3-ig tartott, mialatt Omár basa 13.000 emberét elvesztette. Felhagyott az ostrommal s miután a még éppen maradt házakat felgyújtotta, november 3-án seregével elvonult Szolnok felé.

E hosszú ostrom alatt a védők hősiességéről csodás dolgokat jegyez fel a történelem. Az egri hősnőkhöz hasonlóan viselkedtek a váradi nők is, derekasan kivették részüket a vár védelmében. Ez a hősies védelem egy időre megmentette Váradot a törököktől. II. Rákóczy György halála után, Ali basa 60.000 főnyi sereggel 1660-ban ostrom alá vette Váradot s a 850 főre tehető védőrség, kiket az asszonyok is támogattak a vár védelmében, a negyvennégy napig tartó ostrom alatt rohamot-roham után vertek vissza. E hősi küzdelemben a védők serege 300-ra olvadt le, de már a vár is oly összelőtt s lerombolt állapotba jutott, hogy Balog Máté várkapitány feladta a vár védelmét s kitűzette a vártornyára a fehér lobogót. A törökök ostroma alatt Várad annyira elpusztult, hogy - mint Bunyitay írja - "Nem hirdette többé semmi, hogy itt egykor a vallás a hazafisággal, a tudomány a művészettel karöltve munkált s nagyot és nemeset alkotott." Várad 1660-tól 1692-ig volt a törökök kezén s ezzel régi fényéből a sugár is kialudt. Várad, ahogyan azt Szent László király hagyományainak örökösei: Árpád és vegyesházi királyok s a váradi püspökök hazafiassága és művészetszeretete kifejlesztette, csak 1557-ig állott fenn. A 32 évig tartó török uralom alatt Várad közigazgatását fölváltva 12 pasa látta el, kiknek legfőbb dolguk volt, hogy az összes keresztény templomokat a földig lerombolják. A várost mindenki elkerülte s látogatói csak azok voltak, kiket a kétségbeesésig hajtott üldözés vitt az ős ellenség közzé, mint Thököly és bujdosói. Ali basa arra törekedett, hogy a magyarországi részeket Erdélytől elszakítsa és beglerbégséggé tegye, de ezen szándékában 1664-ben megzavarta Rákóczy László, Sáros megye főispánja, vállalkozván arra, hogy Váradot, a török kezéről visszaszerzi. Azonban Rákóczyt egy golyó találta s holtan rogyott le, emberei pedig szétszéledtek. 1685-ben Thököly Imre, a hatalmas kuruc vezér Váradra jött s az itteni basa megvendégelte, de amikor távozni akart volna, elfogatta s Belgrádba küldötte. Ez nagyon bántotta a kuruc hadat s Lipót király mellé állva, 1688-ban Félegyházánál gyülekezett a Nagyvárad ellen induló sereg.

Az 1689-iki támadás meghiusúlt. 1691-ben a "török verő" Badeni Lajos őrgróf hadseregével Bihar felől vonult Várad ostromára s október 16-án Olaszit már rohammal el is foglalta s a mai Kálvária hegyen ágyútelepet állított fel. Segítségére jött egy Tüzes Gábor nevű Ferenc-rendi szerzetes, ki tűzi szereivel nagy szolgálatot tett a vár ostrománál. Thököly is megérkezett s feles számú tatár és kuruc seregével Borosjenő és gyula között táborozott. Az ostrom 1691 nov. 4-ig állandóan folyt változó szerencsével, végül a hidegebb idő beálltával Badeni gróf csapatait téli szállásra a környéken több fele szétosztotta s maga Bécsbe ment. Az egész tél aggódó várakozásban telt el a város és a vármegye lakói részéről. A bécsi kormány siettetni akarta Várad bevételét s egy okos, tapasztalt, bátor férfiura bízta az ostrom vezetését, gróf Heissler Donát tábornok személyében, ki mint közlegény lépett a hadseregbe s nemes jelleme, szolgálati lelkiismeretessége és hősiessége által jutott a magas állásra. Heissler 1692 május 11-én vette ostrom alá a váradi várat, kinek táborában volt Benkovics Ágoston váradi püspök is. Heissler előbb felszólította a törököt a vár átadására, de az bízva erejében elutasítólag felelt. Ekkor az ostromlók megkezdték a vár falainak aláaknázását. Egy bomba légbe röpítette a Várban lévő lőporraktárt, majd az elhelyezett aknák vágtak nagyobb rést, de a rohamot a törökök visszaverték. Folyt a vér mint a patak. Következett június 5-ike, Úrnapja, mely napon mely napon Heissler döntő rohamot készített elő. A törökök azonban nem várták be a rohamot, hanem délben kitűzték a fehér lobogót. A megadás feltételei 12 pontban, míg Heissler tábornoké 4 pontban voltak összefoglalva, melyeket mindkét fél elfogadott. Június 7-én megtörtént az átadás. Ezt a jelenetet örökíti meg a városháza főlépcsőházában levő falfestmény.

Nagyváradnak a 32 évig tartó török uralom alól való felszabadulása emlékére I. Lipót király régi tallér nagyságú, ezüst érmeket veretett, melyeknek egyik oldalán a Nagyvárad mint török város képe áll, a másik oldalán a béke géniusza s a bevétel napja és éve. Heissler Donátot pedig a király grófi méltóságra emelte. A felszabadulás után alig egy évre, 1693-ban a tatárok betörése zavarta meg Várad nyugalmát s ez utolsó betörés nemcsak Váradot, de Biharmegyét is egészen elnéptelenítette. A felszabadulás korából van egy hiteles összeírás, melynek eredetije a budai országos levéltárban, másolata a váradi káptalan levéltárában fekszik. Ezen összeírás szerint Olaszinak 114 háza maradt meg csupán s azokból 81-ben hajdúk (gyalogos katonák), huszárok és német katonák laktak: 12 ház üresen állott s csak 21 háznak volt rendes lakója. Lassanként visszatértek Erdélyből, Tordáról, Kolozsvárról a régi lakosok, újabb települők is jöttek s így újra megindult az élet. Benkovics Ágoston püspök legelőször is székesegyházat építtetett, mivel a török minden templomot lerombolt. Ekkor épült a még ma is fennálló Tisza Kálmán-téri kis fatornyú - most orosz templom. Ő vetette meg alapját 6000 forinttal a gimnáziumnak, 21.000 forinttal a papnöveldének s élete végén a püspöki lak épitéséhez fogott, melyet azonban már csak utóda gróf Csáky Imre fejeztetett be. Benkovits püspök 1702-ben halt meg s halálával megakadt Várad újraalkotási műve is. Utóda gróf Csáky Imre az 1703-ban kezdődő II. Rákóczi Ferenc harcának lezajlásáig távol volt egyházmegyéjétől, ki nemcsak váradi püspök, de kalocsai érsek, majd bíbornok s a királyi kormány egyik tevékeny tanácsosa is volt s így hol Kalocsán, hol Rómában, hol a pozsonyi országgyűlésen, vagy a bécsi udvarnál volt elfoglalva. Azonban ily sokoldalú elfoglaltsága mellett sem feledte el, hogy mivel tartozik Szent László városának. Visszaállította a káptalant 10 kanonokkal s 1723-ban felépítette a Szent László-téri plébánia templomot. 1710-ben a pestis Nagyváradot sem kímélte meg s lakói a borzasztó betegség elől a hegyek közé menekültek. Gróf Csáky Imre utódai közül báró Luzinszky István egy évig, Okolicsányi János két évig ült a püspöki székben, így nagyobb alkotásra idejük nem volt. 1737-ben gróf Csáky Imre testvéröccse Miklós lett Várad püspöke. Püspökségének nyolcadik évében tervbe vette egy impozáns székesegyház építését, melyet a város szívében akart elhelyezni, de mielőtt még az alapkövet letehette volna, Kalocsa érseki székére távozott. Majd gróf Forgách Pál foglalta el a püspöki széket, ki az új székesegyház helyét a város északi oldalán, Olasziban egy magaslaton jelölte ki, mely az akkori várostól negyedórányira esett. 1752-ben ünnepélyes keretek között tette gr. Forgách püspök a mai székesegyház alapkövét. Megkezdett művéhez Milánóból hozott építészt és 24 munkást egy munkavezetővel. Rómában öntetett harangot, mely 4130 fontot nyomott. E harangot a világháború harmadik évében hadicélokra felolvasztották. Ugyancsak Rómában rendelte meg a főoltár képét, melyre ezer aranyat előlegezett. Intézkedett az iránt is, hogy a káptalan tagjai az új székesegyház közelében nyerjenek elhelyezést, miáltal lassan kezdett benépesülni a székesegyház környéke. E közben, gr. Forgách Pál, a váci püspöki székre nyert kinevezést. Távozása után Mária Terézia királynő 1759-ben báró Patachich Ádámot nevezte ki Várad püspökévé, ki folytatta a székesegyház építését, rendezte az egyesült románok (görög kat.) egyház ügyeit, s az új székesegyház mellé egy hatalmas püspöki palotát építtetett, melyet ugyan az a Hilebrandt tervezett, ki a székesegyházat és a budai várpalotát is tervezte. Nagyvárad kanonokjai is kivették részüket a mai Várad megalapításában és pedig:

1760-ban Gyöngyösi György kanonok a szegény betegek részére kórházat építtetett. 1765-ben Szenczy István kanonok emeletes épületet állitott és abban 20 ezer forint tőkével tan- és nevelőintézetet nyitott leányok számára. 1776-ban Alapi János kanonok 67.000 forinttal felállította a nemes ifjak neveldéjét. Majd Csík-Rákosi Salamon József kanonok, ki egész életén át megvont magától minden kényelmet, 53.000 forinttal árvaházat alapított. Mária Terézia uralkodása alatt 1777-ben alapíttatott az egyesült románok (görög kat.) püspöksége. Első Püspök Drágosi Mózes volt. Az 1752-ben megkezdett székesegyház építése 1780-ban nyert befelyezést, de nem gr. Forgách püspök tervei szerint, amennyiben az oszlopos előcsarnok és a nagyszerű kupola elmaradt, de még is Sz. László városa egy hozzá méltó székesegyházat kapott s ezzel Nagyvárad újra alapításának kora is véget ér. Egy évszázadig a székesegyház belseje egészen fehér volt, csak a középső kupolában volt meg Schöpf János Ádám bácsi képíró remekműve, a megváltást ábrázoló freskó festmény. 1878-ban a fehéren maradt falakat Storno Ferenc festő látta el stílszerű falfestményekkel, mely munkáért 34000 forintot kapott. A székesegyház mai formájában óriási belméreteivel, színeinek csodálatos összhatásával frappáns hatást gyakorol a szemlélőre. 1780-ban megnyitották a jogakadémiát, azonban teljes megszervezése csak 1788-ban történt meg. 1782-ben a helytartótanács engedélye folytán egyeseknek megengedtetett, hogy a vár közvetlen közelében és a vár sáncára házakat építsenek, azon kikötéssel, hogy ha a vár, mint erősség visszaállíttatnék, házaik kártérítési igény nélkül lebontandók lesznek, így csakhamar 80 ház épült, mely a Váralja nevet kapta.

A régi Nagyvárad területe arra a kicsiny négyszögre volt szorítva, mely a vártól a mai Piata Unirii (Sz. László tér) nyugati oldaláig terjed, s amely mint egy sziget, körül volt határolva minden oldalról vízzel. Azon alól az Ősi-puszta felé terjedő rész, mindenütt mocsaras és puszta földek, bokrok és fák voltak.
A Sebes-Köröst régebben "Nagy-Körösnek" hívták s a Pece patak volt a "Kis-Körös". Ez utóbbi a vár délkeleti oldalán két ágra oszolva folyt kelet felé. Az északi ágnak medrét a mai Str. Saguna (Kapucinus-utca) és a Str. D. Cantemir (Beöthy Ödön-utca) utcák képezték, míg a déli ág a ma már befedett Pece patak helyén a tűzoltó laktanyáig folyt, itt északnak kanyarodva a mai Gen. Mosoiu (Kert-utca) utcában mosott magának medret s az utca torkolatánál egybe olvadt a másik ággal. A Nagy-Körösnek egyik kisebb ága a mai Str. Vlahuta (Szt. János-utca) helyén folyt s így a Szt. János-utca és a Körös jobbpartja közti terület szigetet alkotott. Ugyanígy a Körös bal partja és a Tache Jonescu (Körös-utca) utca közti terület is egy sziget volt. Így nézett ki Nagyvárad még az 1600-as években a az idők folytán a folyók és a szigetek eltűntek s ma 300 évvel később egy virágzó modern várost
találunk helyén. A házak számokkal való ellátása csak az 1784. évben lett elrendelve. 1787-ben tette meg az első intézkedést a városi magisztrátus a város kikövezésére, míg az első aszfaltburkolat csak száz évvel később került Nagyvárad utcáira. Olaszi és Újváros egyesítésére a városi magisztrátus már 1769-ben megtette a szükséges lépéseket, de felsőbb helyen az egyezség nem nyert jóváhagyást s így az csak az 1848. évben alakult egy várossá, amikor is egy választókerület lett. Majd 1860-ban Váralja és Velence különálló községek egyesültek Nagyváraddal. 1784-ben emelkedett az ortodox román (gör. kel.) holdas templom. Ez évben alapíttatott városunkban a református egyház, mely első istentiszteletét a Tisza házban tartotta meg. Első lelkésze Keresztesi József volt. 1786. dec. 30-án városunk közigazgatási életében igen fontos momentumok játszódtak le. E napon zajlott le a községi tanácstagok tisztújítása, mely a következő eredménnyel végződött: a megválasztott 24 tag közül 8 tag volt magyar, 8 német és 8 görög vallású (román). 1790 körül, II. József idejében telepedtek le Váralján a zsidók s nemsokára Váraljának két bírája volt: egy keresztény és egy zsidó. Az első zsidó bíró, a még ma is virágzó Mihelfi-család szépapja: Sámuel volt. 1836-ban óriási tűzvész pusztított a városban s a mentést lehetetlenné tette az irtózatos szélvihar. Ekkor nemcsak a város nagyobbik fele, de még a vár is leégett. A város égése három napig tartott, melyben 178 polgár háza hamvadt el. A város szerencsétlen polgárainak felsegítésére gróf Rhédey Ádám 120.000 forint kölcsönt adott. 1848-49-ben a szabadságharc idején Nagyvárad volt a magyar sereg fölszerelési raktára, hadfelszerelési tárgyak készítésének műhelye. A szabadságharc lánglelkű apostola: Kossuth Lajos 1848 június havában két napot időzött Váradon s az akkori görög katolikus püspök Erdélyi Vazul plotájában volt megszállva. 1851-ben a Körös vize kiöntött medréből az Olaszit és Újvárost elöntötte. A Bulevardul Regelui Ferdinánd (Rákóczi-úton) az apáca zárdatemplom falán elhelyezett tábla ma is mutatja az egy méternél magasabb vízállást. 1890-ben a nagy hadgyakorlatok alkalmával I. Ferenc József király is eljött Nagyváradra s itt dr. Schlauch Lőrinc bíboros-püspök vendége volt.
1892-ben kettős jubilleumot tartott Nagyvárad. A római katolikus egyház ez évben ünnepelte, a kalocsai érsek részvétele mellett Szent László király szentté avatásának hétszázadik évfordulóját, Nagyvárad városa pedig a török uralom alól való felszabadulásának s a város újjászületésének 200-ik évfordulóját, mely alkalommal a Szent László-templom délkeleti oldalán nagy emléktáblát helyezett el a falba. A város vezetősége belátta, hogy a Körös folyó tavaszi áradásai állandóan kiöntéssel fenyegetik a várost, egyébként a szépészeti tekintetek is előtérbe léptek, az 1890.évben a védelmi munkálatokat a nagyhídtól a mai
városházáig mindkét oldalon elrendelte. Ekkor építtetett ki a Körös partfala terméskövekkel.

A XIX. században városunk vízszolgáltatása a lehető legrosszabb volt. A kutak nem adtak elegendő vizet, s amit adtak, az is rossz volt. 1848-ban ártézi kút furásával kísérleteztek, de eredménytelenül. Végre 1888-ban megalakult a vízvezetéki bizottság, mely négy évig tanulmányozta az ügyet, majd 1892 dec. 15-én tartott közgyűlésen a bizottság megtette javaslatát s azt a közgyűlés elfogadta. Két évvel később a vízvezeték kiépítése iránti szerződést a Walser Ferenc-féle budapesti céggel kötötték meg, mely cég még az 1894. évben elvégeztek a munkálatokkal, a vízvezetéket 1895 január 1-én üzembe helyezték. A XIX. század első felében a városnak meg nem volt éjjeli világítása. Hogy az éjjel járó jó szándékú polgárok a tolvajoktól megkülönböztethetők legyenek 12 krajcár büntetés terhe alatt éjjel lámpással kellett járniuk az utcán. Az 1853. évben vette kezdetét a város megfelelő világítása 25 lámpa felállításával, melyeknek száma később szaporodott. 1870-ben a várost légi szeszvilágítással látták el, de még így is akadtak oly helyei a városnak, melyeket a ""legsötétebb Afrikának" lehetett nevezni. A villanyvilágítás tervét Rimler Károly polgármester a sok huzavona után 1902-ben hagyatta jóvá s a kiépítéssel a budapesti Ganz-céget bízták meg. Az 1904. évben már villanyvilágítása volt városunknak.
A világháború kitörésekor, 1924-ben Nagyváradot immár, mint virágzó törvényhatósági várost látjuk szemeink előtt, mely biztos úton halad a fejlődés és boldogulás felé. A társadalom fejlődésének sorsa a törvényhatóságok kezébe van letéve; ezek működésétől függ a társadalom haladása, stagnálása vagy visszamaradása, azaz a társadalom mindenkori képe az illető törvényhatóság működésének hű tükre. Városunk utolsó két évtizedének múltjáról fölöslegesnek tartom szólani, mivel azok még élénk emlékezetében vannak mindnyájunknak, mivel átéltük s végigküzdöttük. E két évtized történelmét a jelen nemzedék alkotta, s rakta le a szilárd alapot, amelyen szeretett városunkat továbbfejleszthetjük. Ha ez a város a fejlődő élet igényeinek megfelelően, de szem előtt tartva a régi világ erényeit, a világosság jegyében enged szabad utat s polgárai a humanizmus erényeivel fölékesítve, az emberszeretet áldásos evangéliumát fogják magukba szívni, úgy nemcsak szép lesz ez a város, de jó is.

Nincsenek megjegyzések: