Az elcsatolt magyar területek felszabadítása

Erdély felszabadítása - 1940/2

Erdély felszabadítása - 1940/1

Kolozsvári díszszemle

Bevonúlás Nagyváradra

Volt egyszer egy ország . . .

Tatárjárás - A magyarországi invázió

A betörés és pusztítás

A tatárok kárpát-medencei betörésének majd visszavonulásának útvonalai

A hadműveletek stratégája Szubutaj, Batu kán hadvezére volt, aki a tatárjárás előtt már sok évvel kémekkel hálózta be Európát, és a hadjárathoz szükséges minden információt begyűjtött.

A mongol hadsereg 9 tümenből (kb. 90 000 harcosból) állt. A nomád népek általános haditaktikájának megfelelően a mongolok a meghódított népek harcosait előörsként használták fel a hadjárataikban. A mongolok előtt a kegyetlenségükről hírhedt mordvinok haladtak.^[4]

A magyar királyi haderő kb. 50 000 fegyverest számlált, ehhez jött volna még a kb. 10 000 kun harcos.

Az orosz fejedelemségek és Lengyelország elfoglalása után a Batu kán vezette fősereg bevette Halicsot, majd két részre oszlott, és két különböző irányból támadt Magyarországra:

• A keleti irányból (korábban Halicsot bevett) fősereg a mai Bukovinán át délre tartva két részre oszlott:
  • az északi sereg a Radnai hágón tört be Erdélybe (március 31.), és 1241. április 2-án győzelmet aratott az erdélyi határőr csapatok felett, majd feldúlta Besztercét (április 3.), Kolozsvárt (április 11.), Váradot, Tamáshidat, Pereget, és Csanád térségében egyesült a másik sereggel, amely
  • Szubutáj és Bedzsak vezetésével a Szeret folyó mentén dél felé tartott, elpusztította a Milkói püspökséget, átkelt a Bodzai szoroson, felégette Brassót (március 31.), lemészárolta Sólyom fia Pósa erdélyi vajda hadát, majd bevette Küküllővárt, Gyulafehérvárt (április 4.), Szebent (április 11.) és Kercet.

Ezt követően a portyázó hadak újból összeverődtek, és a Maros folyó mentén haladtak nyugatra, pusztítva az útba eső településeket, majd a Várad felől érkező északi seregrésszel egyesülve bevették Csanád érseki székhelyet, utána Szegedet, és észak-északnyugati irányba előrenyomulva elérték Pestet, Budát, Vácot és Esztergomot.

• Az északi irányból támadó sereg 1241. március 12-én átkelt a Vereckei hágón. A leírások szerint a sereg nem az országúton tört előre, hanem több ezer szláv favágó készített neki hadi utat az erdőkön át. A Tomaj Dénes által vezetett 5000 fős magyar határőrséget elseperte. A mongol előörsök a nagyobb folyók völgyein és a síkságokon előnyomulva és dúlva 3 nap alatt elérték Pestet, március 17-én elfoglalták és felgyújtották Vácot, majd a velük megütközni akaró IV. Béla király serege elől egészen a Sajó folyóig hátráltak.

A magyar főurak csak ekkor kezdték összegyűjteni csapataikat, és bár a király megtiltotta, hogy megütközzenek a mongolokkal, Csák Ugrin kalocsai érsek és az egyetlen külföldi segítség, Babenberg Frigyes osztrák herceg csapata megtámadta a mongolokat. Ugrin vereséget szenvedett, csak pár emberével sikerült megmenekülnie, Frigyes azonban kisebb győzelmet aratott és ezzel sokakat felbátorított. A foglyul ejtett mongolok között kunok is voltak, és ez a magyarokban tovább fokozta a már korábban megfogalmazott gyanút, hogy a kunok összejátszanak az ellenséggel. Budán a felizgatott tömeg megölte Kötönyt, a kunok vezérét, és több kun előkelőt. A Kunságban összegyűlt kun sereg erről értesülvén a magyarok ellen fordult, és feldúlta a Duna-Tisza közét, a Szerémséget, közben megsemmisítette Bulcsú csanádi püspök és Barc fia Miklós seregét, majd déli irányban elhagyta az országot.

A muhi csata

Fő szócikk: Muhi csata

Április 9. után, miután feldúlta Lengyelországot és a Legnicai csatában (Leignitz mellett) legyőzte a sziléziai és német hadakat, Batu kán csapataihoz újabb mongol sereg csatlakozott Orda kán vezetésével. Két nappal később a mongol fősereg a muhi csatában (1241. április 11.) megütközött a számban körülbelül megegyező magyar királyi haddal, és vereséget mért rá.

Magyarország pusztulása

Béla király menekül az őt üldöző mongolok elől (Képes Krónika)

Béla királynak sikerült elmenekülnie Ausztriába, ám ott II. (Harcias) Frigyes foglyul ejtette, és csak jelentős váltságdíj illetve területi engedmények fejében hagyta távozni. Észak-északnyugat felől újabb mongol sereg érkezett Bajdar vezetése alatt, sikertelenül megostromolta Túrócot és Nyitrát, majd Esztergomnál csatlakozott a többi mongol hadhoz.

A mongolok sikeresen átkeltek a Dunán, kihasználva, hogy a szokatlanul hideg tél miatt az befagyott, és a magyarok hiába próbálták a jég feltörésével megakadályozni az átkelést.

Mialatt a király Ausztria felé menekült, a mongolok sikertelenül próbálták bevenni Győr, Pannonhalma és Székesfehérvár erődítményeit.

A mongolok egy része, Kadán vezetésével a sebesült Kálmán herceget és az Ausztriából hazatérő Béla királyt üldözte Segesd, Varasd, Kemlék, Csázma, és Zágráb irányába, de egyetlen várat sem vettek be, részben azért is, mert a menekülő Béla királyt akarták elfogni, és az ostromok több időt igényeltek volna.

IV. Béla Zágrábból értesítette a pápai udvart a muhi csata véres veszteségéről.

A krónikák szerint IX. Gergely megsiratta Magyarországot, és a domonkosokon keresztül keresztes hadjáratot hirdetett a tatárok ellen, azonban tényleges segítséget nem nyújtott az országnak, hiszen túlságosan lefoglalta a II. Frigyes ellen vívott háború.

Béla király az Adriai-tenger partmellékén található Trau szigeti várában húzta meg magát, amelyet Kadán csapatai nem tudtak elfoglalni, ezért folytatták útjukat délkelet irányába, és Bosznián át távoztak az országból.

A megrémült IV. Béla 1241 júniusában követei útján hűbéri esküt tett II. Frigyes német-római császárnak, cserébe a katonai segítségért, de ez utóbbi soha nem érkezett meg. (Pár évvel később a pápa ez alól az eskü alól felmentette.)

„A Pest központtal berendezkedett mongolok igyekeztek megszervezni a betakarítást és az adóbehajtást a lakóhelyére visszacsalogatott lakosságtól.”([3])

Rogerius mester leírása szerint: „Aratás ideje volt, behordták a gabonát, a szénát és a szalmát és berakták a csűrbe. Ott állott mellettünk a kún és a tatár és mulatott azon, hogy az apa leánya, a férj neje, a testvér szép huga árán váltja meg életét. A nőket életben hagyták és különös gyönyörűséget találtak abban, hogy az apa vagy férj jelenlétében kéjelegjenek a leánnyal vagy feleséggel. Kenézeket, vagyis ispánokat is rendeltek, hogy igazságot szolgáltassanak és őket lóval, marhával, fegyverrel, szállással és ruházattal ellássák. Az én tiszttartóm is ilyen úr volt és talán 1000 falunak parancsolt. Volt talán száz ilyen kenézük. Béke volt, vásárt tartottak, gondoskodtak pártatlan igazságszolgáltatásról. Aki szép leányokat hozott nekik, azt birkával, ökörrel vagy lóval ajándékozták meg.”

A mongolok visszavonulása

Ögödej kán

Ögödej kán 1242 tavaszán meghalt, és ennek híre több hetes késéssel jutott el Magyarországra. Ekkor a Batu kán vezette fősereg Buda és Pest térségéből délnek fordult, feldúlta Pécset, majd a Duna medrét követve Havasalföld felé elhagyta az országot. Hozzájuk csatlakozott egy másik hadtest, amely Erdélyen keresztül távozott.

Batu kán újból egyesült serege tehát 1242 márciusában Havasalföldön át vonult vissza kelet felé.

1241 áprilisa és 1242 márciusa közötti majdnem egy év leforgása alatt a mongol sereg dúlása nyomán Magyarország lakosságának kb. 40-50%-a pusztult el (3.000.000-ból kb. 1.500.000 ember) emellett hatalmas volt az anyagi kár is.

Egyes történészek vitatják^[forrás?], hogy Batu kán Ögödej nagykán halála miatt vonult volna ki az országból. Szerintük az új nagykán megválasztására csak 1246-ban került sor, és a választásra Batu el sem ment. Emellett, azt hangsúlyozzák, hogy a mongol sereg Kijevből történő elindulása óta sok harcost vesztett az orosz, lengyel, cseh és magyar seregek elleni csatákban. Nem tudta megsemmisíteni a teljes magyar haderőt - erre bizonyíték az is, hogy IV. Béla röviddel a tatárjárás után már több külföldi hadjáratott vezetett és visszaszerezte a tőle korábban kizsarolt nyugati megyéket is - és nem tudta elfoglalni a magyar erődítmények jelentős részét sem.

IV. Bélának Rómába küldött leveléből tudjuk, hogy Fehérvár, Esztergom, Veszprém, Tihany, Győr, Pannonhalma, Moson, Sopron, Vasvár, Újhely, Zala, Léka, Pozsony, Nyitra, Komárom, Fülek és Abaújvár 1242. február 2-án még magyar kézen volt.

Egyéb források vizsgálatából valószínűsíthető, hogy közel százhatvan magyar vár, kolostor és egyéb erődítmény nem került a mongolok kezére. Ismert, hogy a középkorban a könnyűlovasságra alapozott gyors mozgású hadseregeknek nem volt erősségük a várostrom.

A fennmaradt oklevelek tanúsága szerint a mongolok uralmával a közrendűek is szembeszegültek. Az erősségekben ostromlott harcosok és a nép együttes ellenállása nagyon megnehezíthette a mongolok dolgát, akik így szétszóródtak Magyarország egész területén. A kor viszonyai mellett a mongol hadsereg ellátása is nehézséget okozhatott, s a hátukban orosz területen új ellenállások szerveződtek, főleg miután az oroszok a Csúd-tónál (1242. április 5-én) legyőzték a Német Lovagrendet, és erőik felszabadultak.

A visszavonulás okaként felmerülhet a szükséges legelők elégtelensége is, azonban arról, hogy a visszavonulást mi váltotta ki, valójában még nem rendelkezünk biztos információkkal.

Az európai helyzet

Gergely pápa 1241 augusztusában 94 éves korában meghalt, és az új pápát, IV. Celesztint csak október 25-én sikerült megválasztani, de ő alig két hét múlva, november 10-én elhunyt. Ezután egy másfél éves pápai interregnum következett, IV. Incét a konklávé majd csak 1243. június 25-én választotta pápává. Neki fontos szerepe volt a II. Frigyes és IV. Béla közötti hűbéri viták rendezésében. Béla ugyanis egész királyságát Frigyesnek ajánlotta fel, amennyiben a császár segít kiűzni a tatárokat Magyarországról. Miután Frigyes nem küldött sereget Béla megsegítésére, a magyar korona megőrizte függetlenségét, amelyet a császár nem akart elismerni. Ekkor Béla a pápához fordult, aki feloldozta a magyar királyt a császárnak tett hűségesküje alól.

Az ország újjáépítése

A tatárjárást követően IV. Béla uralkodása alatt az ország újjáépült, a királyt ezért szokták „második honalapítónak” is nevezni. A király hadvezérnek csapnivaló volt^[5], de a békebeli kormányzáshoz már jobban értett, és a lyoni zsinat (1245) utasítására is, elrendelte a kővárak építését szerte az országban. Addig, kevés kivételtől eltekintve – pl. Esztergom, Veszprém, Székesfehérvár – nagyrészt földvárak álltak.

További mongol inváziók Európában

Az 1241-42-es tatárjárást követően, 1245-ben a lyoni zsinat felszólította az európai uralkodókat, hogy építsenek kővárakat és fallal körülvett városokat.

További inváziók időrendben:

• 1242: Bulgária ellen
• 1259: Lengyelország és Litvánia ellen
• 1265: Bizánc (Bulgária és Trákia) ellen. A megvert bizánci császár a mongolok kegyét keresve adót fizetett Nogaj kánnak, az Arany Horda vezetőjének, és feleségül adta hozzá Eufrozina leányát.
• 1271, 1274: Bulgária ellen
• 1275, 1277: Litvánia ellen
• 1280, 1285: Bulgária ellen, amely szintén behódolt az Arany Hordának
• 1285-ben Nogaj kán vezetésével a mongolok újból megtámadták Magyarországot, és Erdély feldúlása után egész Pestig jutottak. Ott IV. László király kun harcosokra támaszkodó serege szétverte, majd egészen a Keleti-Kárpátokban lévő szorosokig űzte őket, ahol a székelyek segítségével egy részüket megsemmisítette, a túlélőket pedig kiűzte az országból.
• 1287: Lengyelország és Litvánia ellen
• 1293: Szerbia ellen, amely úgyszintén behódolt.

A 16-18. század közötti tatárjárások

A kelet-európai sztyeppéken és a Krím-félszigeten letelepedett mongolok létrehozták a ma Arany Horda néven ismert államot. A mongolok azonban hamar beolvadtak a területen élő türk nyelvű népcsoportokba, akik a 14. századtól tatárok néven voltak ismertek. A krími tatárok a 15. században önállósultak és megalapították a Krími Tatár Kánságot.

A magyar történetírás hagyományosan a „tatárjárás” kifejezést alkalmazza a krími tatárok által elkövetett későbbi támadásokra is. A Krími Kánság a 15. század végétől az Oszmán Birodalom hűbéresévé vált. A szultán parancsára a háborúkkor (de főleg a tizenöt éves háború alatt) a törökök segédcsapataiként nagy hullámokban hajtottak végre támadásokat. Többször betörtek az európai államokba, így a Magyar Királyságba, Erdélybe, Lengyelországba, a Porosz Hercegségbe (poroszországi tatárjárás), Moldvába, Havasalföldre és a Balkánra. Ezek voltak a török kor legnagyobb pusztításai.

A Kárpát-medence területén Erdélyben voltak az utolsó tatárjárások: 1694-ben és 1717-ben (→Utolsó tatárjárás).

Jegyzetek

1. ^ Dzsocsi Dzsingisz kán mostohafia volt, az ulusz szó pedig területet, országot jelent
2. ^ Bendefy László: Fr. Julianus utazásának kéziratos kútfői. Bp., 1937.
3. ^ Bendefy László, id. mű: 65-66 old.
4. ^ Egy magyar püspök levele egykori párizsi iskolatársához (valószínűleg Guillaume d’Auvergne párizsi püspök)[1]
5. ^ Rádióinterjú Zsoldos Attila történésszel (elhangzott 2004. május 9-én)[2]

Források

• Rogerius mester (váradi kanonok, 1201-1266): Carmen miserabile (Siralmas ének, fordította: Horváth János, a jegyzeteket írta: Zsoldos Attila, az utószót írta: Kristó Gyula), in: Thuróczy János (1435-1490): Chronica Hungarorum (A magyarok krónikája), Budapest, Osiris Könyvkiadó, 2001 (ISSN 1585-4264, ISBN 963-389-129-9)
• A tatárjárás emlékezete. Európa Könyvkiadó Magyar Helikon osztálya, Budapest, 1981. ISBN 963 2070601 x
• Kodolányi János: A vas fiai – Julianus barát – Boldog Margit (regénytrilógia)
• Lőrincz L. László: A sólyom kinyújtja karmait – Az utolsó hvárezmi nyár (regények)
• Hegedűs Géza: Az írástudó (regény)